Önismeret – miért érdemes belevágni?

HOVÁ FOLYIK EL AZ ERŐNK?

Óriási erők vannak bennünk, emberekben. Olyan erőforrások is, amelyekhez nem férünk hozzá.
Azért nem férünk hozzájuk, mert valahol, valamikor a felnövekedésünk során, szükség volt rá, hogy hét lakat alá zárjuk őket.

Hogy miért?

Egészen egyszerűen azért, mert a szocializációnk megkívánta.
Leginkább szüleinkhez voltunk kénytelenek alkalmazkodni. Ez hagyja bennünk a legerősebb nyomot. Főként az első néhány év. (Erről rengeteget fogok írni a későbbi blogbejegyzésekben.)
Aztán a nevelési-oktatási intézményekben is be kellett simulnunk. (Erről szintén nagyon sokat fogok beszélni.)

Mindezt hogyan?

Úgy, hogy kénytelenek voltunk kisebb-nagyobb mértékben elnyomni és figyelmen kívül hagyni a saját valódi szükségleteinket.
Így alakulhat ki az, hogy nem ritka, hogy felnőttként azt sem tudjuk, mit akarunk valójában – a legkülönbözőbb életterületeken, élethelyzetekben.

Egyik ilyen terület az evés, a táplálkozás is.

Rengeteg más terület is van – munka, párkapcsolat, baráti kapcsolatok, hobbik, időbeosztás, anyagi sikerek, karrierépítés, családalapítás, és lehetne folytatni a sort –, de mivel én főként a táplálkozás területén dolgozom jelenleg, azért említem elsőként.

SZÓVAL MIÉRT IS ÉRDEMES BELEVÁGNI?

Ebben a bejegyzésben egy kis betekintést szeretnék megosztani, hogy miért érdemes elindulni az önismeret gyakran kacskaringós, ámde annál felszabadítóbb útján.

Ez a cikk egy sorozat első része. Az Önismeret-sorozatban szépen-fokozatosan ki fogom fejteni az egyes aspektusokat, valamint azt, hogy én miért azt a komplex, holisztikus, integrált, az ember teljes lényét, minden dimenzióját felölelő önismereti megközelítést tartom a leghatékonyabb választásnak, melyben én magam is dolgozom – mind sajátélményű önismereti munkában, mind az ügyfeleimmel, klienseimmel végzett munkám során. Elöljáróban csak annyit, hogy az emberi lény egy rendkívül komplex valami, ezért komplex feladat önmagunk megismerése is.

MI A LÉNYEGE AZ ÖNISMERETI MUNKÁNAK?

Kezdem egy kérdéssel.

Voltál-e már úgy életedben bármikor, hogy egy bizonyos dolgot mindig ugyanolyan borzalmas eredménnyel sikerült csinálnod hatvanadszorra is, holott már előtte legalább ötvenszer megfogadtad, hogy „Ilyet többet nem csinálok!”, vagy „Na, ebbe a …-ba tuti nem fogok még egyszer belelépni!” – aztán mégis megtörtént.

Ha elkezdesz tudatosan és megfelelő fókusszal ránagyítani egy ilyen történésre, benne a saját döntéseidre, amelyeket meghoztál a lépések során, amiket megtettél az adott helyzetben, akkor egyre részletesebben fogod látni, hogy egészen pontosan melyik döntésed mihez vezetett, és hogyan állt össze az a Nagy Egész … (trutymó – mondhatjuk így is), aminek utána iszod a levét, lehet, hogy jó sokáig.

Úgy képzeld el, mint amikor egy mikroszkóppal ránagyítanak például egy csepp vízre, és megnézik, milyen apró kis lények laknak benne.

A mi pszichénkben egy csomó ilyen kis „lény” van. Ezek – mondhatni – kis „energiadarabkák”, amik így vagy úgy mozdulnak, reagálnak bizonyos külső és belső hatásokra.

Ezek az automatikus reakcióink, amik spontán előjönnek bizonyos helyzetekben.

Akkor is, amikor az akaratlagos akaratoddal megfogadod, hogy „Többet ilyen hibát biztosan nem követek el!” – de elköveted. Újra és újra. És ez egyre jobban frusztrálhat.

MIKOR NE HALOGASD TOVÁBB?

Ha bármi olyan zajlik benned, ami roppantul bosszant, gátol téged az életedben, akadályozza a mindennapjaid működését, akkor ott mélyebben egészen biztos van valami, amit érdemes feltárni. Amit érdemes jó alaposan megismerni.

Ahhoz, hogy át tudjuk alakítani valamely – bosszantó, a saját életünket károsító, önszabotáló – működésünket, alapvetően szükséges, hogy először felmérjük a helyzetet, a lehető legnagyobb pontossággal.

Ahogy egy testi betegség esetén elmegyünk orvoshoz, és az orvos alaposan megvizsgál bennünket, hogy rájöjjön, mi a bajunk, és a megfelelő gyógymódot tudja biztosítani számunkra, úgy tudjuk mi is önmagunkat, a saját lelkünket, pszichénket, önvizsgálattal ilyen alaposan megvizsgálni.

Igen: önvizsgálattal. Mert azt, hogy te hogyan érzel valójában, mi zajlik benned valójában, csak és kizárólag a te legigazabb önmagad tudja. Az önismereti munka célja odáig lejutni saját magadban.

Erre a legigazabb, legvalódibb önmagadra rakódnak rá azok a rétegek – nevezik ezeket sokféleképpen, például maszkoknak, álarcoknak, szerepeknek, szerepszemélyiségnek –, amiket azért fejlesztünk ki, hogy a környezetünknek a lehető legjobban megfeleljünk.

Gyakran ez az ára annak, hogy ne veszítsük el valakinek – sokszor saját szüleinknek, családtagjainknak – a szeretetét. Rosszabb esetben azért, hogy ne kapjunk ki – akár szavakkal, akár fizikailag ne verjenek meg minket.

Erre pakoljuk rá az intézményekben magunkra öltött álarcokat, szerepeket.

Gyakran felnőtt korunkra egy jó nagy adag vakolat alatt tengődik a legigazabb, valódi önmagunk – és sajnos sokszor már akkora a fal, hogy nem is látjuk, nem is halljuk a hangját. Egészen addig, míg le nem fejtjük magunkról ezeket a rétegeket, és le nem jutunk a legbelső legigazabb önmagunkhoz.

HOGYAN INDULJ NEKI AZ ÚTNAK?

Célszerű ezt az önismereti munkát olyan segítő szakember támogatásával végezni, aki már önmaga is végigment ezen az úton – sőt, aki maga is járja ezt az utat, minden áldott nap.

Az önismereti munka valójában egy alkotómunka – a segítő és az ügyfél/kliens által közösen végzett alkotómunka – ahol a szakember utat mutat ügyfelének abban, hogy egy konkrét helyzetben hogyan, hova, és mire érdemes belefigyelnie önmagán belül. Hogy milyen kérdéseket tegyen fel saját magának, melyekre, ha megérkezik „odabentről” (a legigazabb, legvalódibb önmagától, avagy „a bölcs tudattalanjából”, avagy a „belső gyermekétől”) a válasz, akkor előbbre tud haladni a saját felépülésének, gyógyulásának folyamatában. Mert onnan jönnek azok az infók, melyekkel sikerül eljutnia az embernek a saját valódi szükségletei felismeréséhez.