You are currently viewing Krónikus diétázástól az érzelmi felszabadulásig

Krónikus diétázástól az érzelmi felszabadulásig

Petra története a fogyókúrás őrületből a szabadevés felé

A túlevés lelki okai és a kivezető út

A túlevés/falás nem az ember szabad választásának kérdése.

A túlevés/falás egy önkéntelen, tudattalan traumareakció, ami azért jelenik meg, mert az ember egy önmagától elszakadt, azaz disszociált/hasadt állapotba kerül. Ez a működés életünk nagyon korai szakaszában indul – kicsit később kifejtem.

Ahhoz, hogy változtatni tudjunk az önkéntelen evési reakciónkon, ezt a hirtelen automatikus folyamatot le kell lassítanunk, hogy alaposan feltérképezhessük. Képessé kell válnunk ránagyítani, pont úgy, ahogy egy laboratóriumban mikroszkóppal ránagyítanak egy elemzendő mintára. 

Rezdülésről rezdülésre meg kell figyelnünk, mi zajlik bennünk. Meg kell állapítanunk, mi történik: meg kell hallanunk a gondolatainkat, meg kell éreznünk az érzéseinket, érzelmeinket, és a testérzeteinket is. 

Ez rengeteg tudatosságot és információt ad, és ezen a rálátáson keresztül indulhat el a változás. 

A – legtöbbször öntudatlan – zabálás során az ember kicsekkol az életéből, önmagából. Ezzel hárítja/kerüli el az érzéseit, az életével kapcsolatos nehezeit – amiket nem tud megoldani.

Ez egy káros megküzdési mód. Mégis érthető, és természetes következménye annak, ha az ember nem olyan családban nő fel, ahol biztonságban érzi magát, megkapja a feltétel nélküli szeretetet, az elfogadást, a figyelmet és a támogatást. 

“Semmilyen más kompenzálási formát nem láttam otthon, csak az evést.”

Gyerekkorig kell visszanyúlnunk a valódi gyógyuláshoz.

A kényszeres evés, nassolás, túlevés, mint megküzdési forma, életünk igen korai szakaszában alakul ki, ezért fel kell tárnunk, mi zajlott akkor. 

Gyerekként, amikor nem érezzük magunkat biztonságban, ezért önkéntelenül keressük a megoldást a feszítő, gyakran elviselhetetlenül borzalmas otthoni helyzetekre, és ez jön automatikusan, akkor az étel, az evés megvéd minket, elviselhetővé teszi az elviselhetetlen bánásmódot, légkört, történéseket. Sokan nőttünk fel bántó, romboló, szeretetlen, elutasító családban, ahol kénytelenek voltunk alárendelődni, és tojásokon kellet lépkednünk, nehogy bántódásunk essen. Ahol senkit sem érdekelt, kik vagyunk mi valójában. 

Az evés volt a menedékünk.

Lehet, hogy annyira elnyomtak, és/vagy figyelmen kívül hagytak minket, hogy ez volt az egyetlen dolog, amit a saját kezünkbe vehettünk, ami felett úgy éreztük, van kontrollunk. 

Ez sok esetben párosult a családban működő rossz evési mintázatokkal, amiket magunkévá tettünk.

Felnőttként már dönthetünk másként

Akkor, gyerekként ez adekvát megküzdés volt, mert nem volt választásunk, de felnőttként már dönthetünk másként! 

Már kezünkbe vehetjük az életünk feletti irányítást. Már nem vagyunk kiszolgáltatottak. Már elmehetünk onnan, kiléphetünk belőle, meghúzhatjuk a határainkat. 

Sőt: meg is kell húznunk őket! 

Határaink kijelölése alapvető szükséges feltétele a túlevésből való felépülésnek!

“Talán most először kezdem érezni, hogy nem akarom cenzúrázni magamat.”

Fantasztikus élmény tapasztalnom, ahogy a klienseim elkezdenek érzelmileg felszabadulni: felépítik, meghúzzák és következetesen tartják a határaikat.

Egyikük – nevezzük őt Petrának – így fogalmaz:

“Valahogyan most szombaton sokkal inkább sikerült átadnom otthon, hogy nem kérek a kéretlen tanácsokból és véleményekből, mint eddig. […] Valahogyan bennem most sokkal nagyobb egység érzés volt – és stabilitás érzés. […]
Testérzetre most nem éreztem azt az összenyomást, mikor erről beszéltünk, ugyan éreztem egy kis mellkasnyomást, de ez minden, egyebet nem. Azt sem éreztem, hogy ő kerülne felém, de azt sem éreztem, hogy én kerülnék felé.
Sokkal kiegyenlítettebbnek éreztem a köztünk zajló párbeszédet, mint eddig, még én sem tudom megmagyarázni, hogy miért és hogyan, mindezt annak ellenére, hogy nem értettünk egyet.”

Mindezek mellett Petra elmondja azt is, hogy korábban erős belső feszültség volt benne, amikor valami olyat kellett mutatnia vagy mondania a szüleinek, amiről tudta, hogy nem fog nekik tetszeni – most viszont nem érdekelte. Semleges érzés volt benne. Nyugodt, higgadt meggyőződés és stabilitás önmagában, a saját preferenciáiban, így nem rendítette meg érzelmileg, hogy a szüleinek – elsősorban édesanyjának – nem tetszik, amit mutat/mond.  

Ebben megmutatkozik, hogy Petra már szépen elkezdett érzelmileg leválni az édesanyjáról – már nem akar neki kényszeresen megfelelni. Már sikerült felülírnia a – félelemből eredő – automatikus reakciót, melynek során elnyomta és alárendelte magát neki. 

És ekkor jön a magic: így tud megérkezni a kölcsönösen egyenrangú kapcsolódásra való képesség, és ezáltal az egyet-nem-értés elfogadásának képessége. 

“Alig eszel, mégis olyan kövér vagy!”

Amikor a titokban evés adja a szabadság-érzetet

Sokunknál előfordul gyerekként, hogy a háborús családi légkör elől a szobánkba menekülve falatozunk, étellel nyugtatva magunkat. 

Ez az én gyerekkoromban is így volt: csokiszeleteket csempésztem a szobámba, hogy hétvégén ne kelljen kimennem reggelizni a szüleimmel. 

Petránál pedig onnan ered, hogy őt gyerekként teljesen elnyomta, leuralta az édesanyja. Az egyetlen terület, amiben ő maga dönthetett, az evés volt.

Egyedül, a szobájában evett – esténként, amikor már senki nem piszkálta és végre magára zárhatta az ajtót.

“Milliószor hallottam otthon apámtól, anyámtól, hogy ‘Alig eszel, mégis olyan kövér vagy! De vajon mitől, hogyha alig eszel?’. Nyilván azért, mert titokban ettem, amikor és ahol senki nem látta.
Fent a szobámban, ahol végre csak én voltam, ahol nem piszkált senki. Az volt maga a megnyugvás és a békesség. 
Olyan, mintha összekötöttem volna az evést, a titokban evést a nyugalommal és a békességgel, ez adott akkor szabadságot nekem.
Otthon a legkevésbé volt nyugalom, millió veszekedést hallgattam végig […] az emeleten, a lépcsőn ülve és magamban megfogalmaztam, hogy inkább soha nem kell semmilyen kapcsolat, de én ilyet nem szeretnék.” 

Az egyedül, nagy mennyiségű étel elfogyasztása felnőttként is vele maradt. Azon kezdtünk dolgozni, hogy a nyugalom, a békesség és a szabadság másként is megérkezhessen nála, ne az evés legyen az, ami ezeket az élményeket elhozza.

A közös munkát a saját érzései, testérzetei, a saját akarata, preferenciái megismerésére fókuszálva kezdtük. A határai meghúzásával és önmaga választásával egyre jobban elkezdte érzékelni önmagát – így az éhség-jóllakottság testi jeleit is.

Mivel már nem kell étellel tompítania, elnyomnia az érzéseit – mert érvényt adott nekik, megélhette azokat -, azok nem fedik el, nem “kiabálják túl” az éhség-jóllakottság testi érzéseit.
Már fel tudja tenni magának a kérdést: “Tényleg meg akarom ezt enni?”
Ennek révén megjelent a SZABAD döntési helyzete erről – azaz a SzabadEvés

“Bármikor bármit megehetek!” - a gyógyulás kulcsmantrája

Petrát már nem húzza be úgy az automatikus evési reakció, hanem legtöbb esetben már meg tud állni és időt adni magának arra, hogy befelé figyelve megvizsgálja, tényleg éhes-e és szeretné-e megenni az adott ételt.

Közös munkánk negyedik hónapjában így ír a benne zajló folyamatokról. 

“Ez talán a második olyan hét, amikor nem diétázom, de mégis valami megváltozott bennem. Eszem rendesen mindent, jót és rosszat – bár egyre inkább azt gondolom, hogy ilyen nincsen. Többedik alkalommal kezdem azt érezni, hogy valamiből elég, valamiből több kell, és van, amire egyáltalán nincsen szükségem. 

Talán a varázsmondat az volt, hogy “MEGEHETEM, HA AKAROM.” De valóban meg akarom-e enni? Tényleg azt érzem, hogy erre most szükségem van? Ha igen, megeszem. 

Ez a mondat úgy érzem, felszabadított. Hogy nem kell 100%-osan csinálni, mert ha nem csinálom úgy, akkor mindent elrontottam. […]

Tudtam azt mantrázni magamnak, hogy megvettem ezt a müzli szeletet, de később eszem majd meg, amikor valóban éhes leszek – nem kell most rögtön megenni.

Tudtam azt érezni, hogy megeszem ezt a fagyit, és semmi sem romlott el, nem rontottam el a folyamatot. Jólesett, és ezért ettem meg.

Tudtam azt érezni, hogy ugyan eddig, vagy múltkor 2 zsömlét ettem meg, de most jólesett ez az egy és jóllaktam, de holnap megehetem a másikat is, ha azt szeretném.” 

Mindemellett leírja azt is, hogy kezd csitulni az önszapulása és a maximalizmusa – melyek miatt az evésben is megjelent a mindent-vagy-semmit gondolkodásmódja. És ahogy az önszeretet nő benne, felbukkant az az igénye is, hogy egészséges, tápláló ételeket fogyasszon, és kevésbé a különböző nassokat, amiket rendesen szokott.

A “BÁRMIT BÁRMIKOR MEGEHETEK!” volt nekem is a gamechanger mondatom a felélpülésem során, és még mindig a kedvenc mantrám. 

Ez elsőre talán furának tűnhet – főként, hogy a minket körülvevő diétakultúra irányelveinek gyökeres ellentéte.

Évek, évtizedek szüntelen fogyókúrázása után sokaknak kikerekednek a szemei ettől.

Mégis ez a megengedés kulcs a megoldáshoz.

Petra esetében is, az én esetemben is, és még sokaknál ez hozta a nagy fordulatot.

A belső munka elvégzése révén érkezhet el a külső változás

Ez a fordulat akkor tud elérkezni, amikor előtte már elvégezte a belső lelki-érzelmi-mentális-testtudatosító munkát az ember. 

Ahogy Petra fogalmaz:

“Sosem gondoltam, hogy az evés és az ételek ennyire összefüggnek mindennel. De most azt érzem, hogy nálam a teljes lelki-szellemi-spirituális folyamatokkal, úttal is összefügg és ezek elválaszthatatlanok egymástól.”

Amikor már képesek és hajlandóak vagyunk érezni az érzéseinket, kielégíteni a lelki-érzelmi-mentális-szellemi szükségleteinket, és nem az ételekkel akarjuk elfedni őket, elmenekülni előlük, akkor természetes módon ébred fel a belső motivációnk arra, hogy egészségesebb, valóban tápláló ételeket fogyasszunk, mert kinyugszik a korábbi, magas cukor- és szénhidrátéhségünk, és a pukkadásig habzsolásra való kényszerünk.
Így elkezdhet helyreállni a testünk is.

Az emberi lény mindig az öngyógyításra törekszik. Ez akkor tud megérkezni, ha elvégezzük azt a belső munkát, ami lebontja a régi rossz beidegződéseinket, és végre szabaddá válhatunk. Így kerülhet a természetes helyére az evés: azt és annyit eszünk, amennyi szükséges, mindezt örömmel és harmóniában. 

A részletekért kattints a gombra:

Fontos közlemény: Edukációs céllal írom a bejegyzéseket. A blog tartalma nem helyettesíti a személyre szabott tanácsadást, nem terápia. A benne olvasottakat mindenki saját felelősségére alkalmazhatja. Szükség esetén keress fel egy szakembert az érintett területen!

Szerzői jogok: Ez a blogbejegyzés Láng Zsófia Eszter szellemi tulajdona. Sem részben, sem egészben nem sokszorosítható. Felhasználni belőle kizárólag pontos forrásmegjelöléssel és a szerző írásos engedélyével lehetséges!  

Láng Zsófia

Láng Zsófia mentálhigiénés szakember, rendszerszemléletű lifecoach vagyok. A Testben-Lélekben Otthon brand alapítója, és a SzabadEvés Coaching módszer megalkotója. Túlevés, érzelmi evés problémájából segítek felépülni. Saját húsz éves kálváriám során kísérleteztem ki a jól működő praktikáimat, melyeket széleskörű, holisztikus szemléletben végzett tanulmányaim segítségével professzionális formába öntöttem. Ennek esszenciáját adom át a hozzám fordulóknak elméletben és gyakorlatban egyaránt.