Természetes, hogy a testünk változik az életkor előrehaladtával
Testünk bizony változik az életkor előrehaladtával – és ez teljesen természetes és normális.
Akkor is, ha ezt nem könnyű elfogadnunk.
Sok mindenki azt a testét szeretné „visszakapni”, ami tinédzser, vagy húszas évei elején volt. De az nem a természetes működése az embernek.
Teljesen természetes és normális dolog, hogy az ember teste változik a kor előrehaladtával.
Az elmúlt hetekben két olyan ügyfelem érkezett – és mindketten orvosok! -, akik vágynának arra, hogy olyan legyen a testük, amilyen egyetemi éveik, vagy házasságkötésük idején volt.
Olyannyira nyomja ránk a nyugati kultúránk – a nyilvánosság, az orvostudomány, a kozmetikai ipar, a plasztikai sebészet, a diétakultúra, a fogyókúraipar és a fitneszipar – hogy akkor vagy frankó nő – még negyvenes, ötvenes, hatvanas életéveidben is! -, ha vékony vagy és izmos, hogy teljesen kitörli a tudatunkból azt, hogy mi, emberi lények a természet része vagyunk. Ebből fakadóan a természet törvényei vonatkoznak ránk. És emberi lénységünk természetéből fakad, hogy változik a testünk az életkorunk előrehaladtával.
Ahogy ezt az egészet én megéltem anno és megélem most, nagy a különbség.
Mi változott? A viszonyulásom. Önmagamhoz, a testemhez, a világhoz, és az élethez úgy összességében.
Miért változott? Sokkal több értelmet és jó dolgot találok az életemben, mint annak előtte.
Ez önismereti munka, befelé figyelés, meditáció, terápia, önfejlesztés eredménye.
Ahogy egyre inkább azt az életet élem, ami számomra igazán testhezálló, ami valóban önazonos, egyre jobban el tudom fogadni magam – kívül & belül egyaránt. Kényszerpálya-életem volt anno. Ma már egyre inkább a saját, valódi, önazonos életemet élhetem.
Kényszerpálya-élet, utált mindennapok
Kényszerpálya volt otthon gyerekkoromban, a származási családomban.
Kényszerpálya volt az iskola.
Egy merő börtönnek éltem meg, borzasztó volt.
Én lázadó típus voltam: ha valami kellemetlen volt számomra, jeleztem – és nem éppen finoman.
Már általános iskolás koromban megkérdeztem a szüleimet, hogy mi értelme van suliba járni? Mi értelme annak, hogy reggel korán kivernek az ágyból, full álmosan. Aztán be kell mennem valahova, ahol utálok lenni, és ahol olyan felnőttek erőszakos mondókáját kell hallgatnom, akikkel kölcsönösen nem kedveljük egymást, és nem is érdekel, amit mondanak. Sőt, nem pusztán végig hallgatni kell, hanem meg is kell jegyezni és számot is adni róla, szóban vagy írásban.
Hogy ennek mi értelme van? Nem kaptam érdemi választ.
Közoktatás = gyerekmegőrző + jótéglásító üzem
Ahogy kutakodtam a témában, jöttem rá idővel – sok évtizeddel később -, hogy mire megy ki a játék.
Hogy megtanulni valamit egészen másként tudok – ami engem illet.
Azóta már mélyen elmerültem az oktatási rendszer elemzésében, és megtudtam: bizony nem csak én vagyok ezzel így. Hanem irtó sokan – és egyre többen.
Dr. Gyarmathy Éva, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett kutatása során egyértelműen kimutatta, hogy a mai oktatási rendszer hazánkban a gyerekek nagyobb részének nem való, mint akinek való.
Ha érdekel ez a kutatás, ITT MEG TUDOD NÉZNI A RÉSZLETEKET.
Jó szívvel ajánlom, hogy szánd rá azt a huszonpár percet az életedből – megéri!
Visszakanyarodva a saját rájövéseimhez: akkor döbbentem rá, hogy a közoktatás két fő funkciója a gyermekmegőrző – hogy a szülő be tudjon menni dolgozni – és a jótéglaságba való beleidomítás.
Csak harmadlagos – vagy inkább sokadlagos – az információk átadásának szándéka. A készségfejlesztés meg még hátrébb van a sorban.
Az agyonfrusztrált gyerekek és kamaszok mindenféle kiutakat keresnek a kínlódásaikból, amit az iskola rak rájuk.
Tinédzserkorban egyébként is felbolydul a hormonrendszer, a személyiségfejlődés is turbulens szakaszába ér: a gyerekből felnőtté alakulás legérzékenyebb fázisa ez.
Már az én időmben is, de azóta meg pláne, túl vannak terhelve a gyerekek.
Nem könnyű sikereket elérni. Miközben folyamatosan nyomatják nekik a tanárok, hogy mennyire kritikus, hogy milyen középiskolába kerülnek be, mert az életük múlik rajta.
Ez a sok minden egyszerre alapból megterheli az önképet, önértékelést, és elveszi az énerőt.
Ez irtó fárasztó, kimerítő. Fizikailag, lelkileg, mentálisan egyaránt.
Ilyenkor az ember hajlamos magát még jobban lehúzni, önmagát bántani – jól beépítve a rengeteg kritikát, amit kap.
Ez melegágya a függőségeknek is – és bizony a túlevés, érzelmi evés is egy „szer”, amihez ilyenkor hajlamosak vagyunk nyúlni.
A suliban – általánosban is, de főként a gimiben – gyakran elaludtam órán, annyira fáradt voltam.
És rengetegszer ettem!
Ettem feszültség miatt, idegességemben, fáradtság miatt, unaloműzésként vagy éppen a tanár bosszantására – kifejezendő, hogy herótom van az egész helyzettől, hogy nekem ott kell ülni, egyhelyben, és azt csinálni, amit épp elvárnak tőlem.
Természetesen nem mindenki van ezzel így. Hiszen mindannyian teljesen egyediek vagyunk. Mindenki mást szeret, és mást nem szeret.
Én a “rossz gyerek” voltam. Általában hármas magatartással – ezt hívják úgy, hogy „változó”. De egyszer kettest is kaptam – amit úgy írnak be a bizonyítványba, hogy „rossz”.
Nekem valamiért így alakult az életem.
Valahogy így érkezhettem erre a világra, és az otthoni – szüleim közötti – állandó ellenséges, háborús légkör, a goromba, lenéző, bántó családi kommunikáció is ebbe az irányba terelte a tudatomat.
Minden a külsőségekről szól, amikor az ember középiskolás
Mivel a világunkban a külsőségek elsődlegesen számítanak, törekedtem a lehető legjobban kinézni.
Ami tőlem tellett, igyekeztem megtenni.
Minden Isten egerére jártam.
Még vákuumos fogyasztásra is.
Ezen ma már egyszerre nevetek és szörnyülködöm, azzal együtt, hogy már mélyen megértem az akkori önmagam és tudok vele(m) empatizálni.
Barátnőm (kis)lánya most 14 éves, és – ahogy anno én is – nagyítóval nézi a testét.
Csinos nagyon, mégis azon kínlódik, hogy ő kövér. Pedig nem: ő egy viszonylag vékony lány. Magas, és sportos – heti sok edzéssel, hétvégi meccsekkel.
De hiába. Mivel látja a madárcsontú és irtó vékony társnőit, hozzájuk hasonlítja magát. Nézi a centiket, és elképzelése szerint narancsbőre van. Szerintem nincsen, de ez tényleg viszonyítás kérdése.
Visszagondolva a saját kamaszkoromra, meg tudom érteni, mivel én is árgus szemekkel vizsgáltam a testem minden négyzetcentiméterét.
Tinédzserkorban olyan mértékben számít a külső, hogy mindent kitakar. Persze ez valahol érthető is, hiszen ebben a korban jelenik meg a a pasizás-csajozás, és kíméletlen módon megy a hasonlítgatás és egymásra licitálás.
Olyannyira nyomja ránk a külvilág – benne a közösségi média – azt, hogy csak a vékony, feszes és/vagy izmos test a szép, és ha van rajtad egy kis hurka, úszógumi a derekadon, vagy vastagabb, vagy narancsbőrös a combod, esetleg a felkarodon lötyög a zsír, ha kinyújtva rázod, hogy az ember (lánya főként) elsírja magát, amikor a tükörbe néz. És egy rakás eszement – gyakran egészségkárosító – dolgot megcsinál magával, csak hogy csinosabb lehessen.
Ez elkezdődik gyerekkorban, és végeláthatatlanul folytatódik – amíg csak élünk.
Ez a mai divat.
A MAI divat
Különböző korokban nem ez volt a divat.
Nézd csak meg a régi festményeket!
A teltebb nő volt a vonzó, az volt a szexszimbólum!
Mert az a nő az egészséges, a termékeny. Aki igazán jól ki tudja hordani és utána szoptatni, biztonságban felnevelni a csecsemőjét.
Ma pedig egészen más a divat.
Vannak, akik alapból vékonyabb alkatok. Testileg is. És a lelki alkatuk is olyan, ami ezt támogatja, mivel nem olyan nagyétkűek. (Nem úgy, mint például én, vagy a túlevő, érzelmi evő társaim, ügyfeleim, klienseim.)
Annyi minden beleadódik abba, hogy milyen a teste valakinek!
És bizony van, aki semmit nem csinál, mert alapból vékony.
Mások pedig – mint én, és számtalan nőtársam – nem ilyenek.
Nekem vastag a térdem, a derekam, széles a medencém, és a hátam is majdnem akkora, mint valami kajakosnak.
Egyszerűen így van összerakva a testem.
Képek – fentről lefelé:
Tiziano Vecellio: Vénusz és a lantos
Gillis Coignet: Vénusz és a csembalón játszó Mars
Tiziano Vecellio: Vénusz és az orgonista
Az ítélkezés hatásai
Volt egy pasim a harmincas éveim elején (most, 2024-ben, amikor ezt írom, 43 vagyok), aki a nagyon vékony nőket szerette.
Ma már elképesztőnek tartom, hogy tűrtem tőle, hogy napi szinten elmondta nekem, hogy én külsőre nem vagyok az esete.
Azóta rengeteget gyógyultam már.
Ma senkinek nem hagynám, hogy így beszéljen velem.
Mert ha nem tetszem neki, akkor egyszerűen nem kell velem lenni – ennyire egyszerű valójában.
Annyira aggasztott mindig, hogy mit egyek, mennyit egyek, hogyan egyek.
Akkor egy dolog „segített”: mindenhova biciklivel jártam. Az pedig rengeteg kalóriát eléget és izmosít is.
Főként, hogy hegyen lakom, így hazafele mindig fel kellett tekernem.
Visszagondolva elég keményen toltam akkor – ma ezt már tutira nem bírnám!
De nem is kell!
Éppen ez a lényeg!
Akkor nem éreztem jól magam a bőrömben.
Abban az időben foglalkoztam nagyon sokat a gyerekkori traumáim feldolgozásával. Még az elején tartottam, úgyhogy irtó nehéz volt.
Visszagondolva kábé emberfeletti, amit akkor végigcsináltam.
Sok idő volt, mire megbarátkoztam a testemmel. De szükséges megbarátkozni, hiszen ahogy telik-múlik az idő, a testünk óhatatlanul változik. Teljesen természetes módon változik.
Természetes, hogy változik a testünk az életkor előrehaladtával
A nőknél úgy 50 körül – persze egyedi, hogy kinek mikor, de leginkább így – beköszönt a változó kor.
Sok hormonális és mindenféle változással.
Az a jó, hogy ma már sokfelé segítséget kaphatunk ebben is – a fizikai testünk és a lelkünk változásában is tudnak nekünk segíteni a legkülönbözőbb szakemberek, női körök, támogató közösségek.
És persze ott az internet, ahol utána tudunk nézni mindennek is – persze nem mindegy, honnan informálódunk, mert legalább annyi zöldséget írnak a neten, amennyi hasznos infót. (Vagy talán többet is.)
Az emberi lény életében annyi sok érdekes dolog van.
Rengeteg mindent felfedezhetünk, ha nyitottan keresünk.
A legegyszerűbb persze az, ha az ember hagyja magát sodortatni az árral, a mainstream narratívákkal, amivel a legtöbb helyen, a legkönnyebb módon találkozhatunk.
Ömlik ránk mindenhonnan.
Kicsit több erőfeszítést szükséges tennünk ahhoz, hogy saját magunk számára megtaláljuk az egyedi utunknak megfelelő válaszokat, irányokat.
És külső-belső munka, hogy tartani is tudjuk ezt az irányt.
Sokféle érvényes élet lehetséges
Nézzük Madonnát. Ő most 65 éves – sőt, egy hónap múlva már 66 – és igyekszik úgy kinézni, mintha 30 (se) lenne.
Ezért ő rengeteget dolgozik, mindenféle beavatkozásnak aláveti magát, és irdatlan sok pénzt fizet.
Ez is egy érvényes élet.
Csak kérdés, hogy kinek éri meg?
Neki megéri.
De neked?
Neked mi éri meg?
Nekem nem érte meg az ára annak, hogy soványabb akartam lenni.
Nekem az túl sok szenvedés volt – és egyre rosszabbul lettem.
Napi rengeteg óra testi-lelki szenvedés – éhes voltam, fájt a hasam, puffadtam, sose azt ettem, amit igazán szerettem volna. Ingerült és feszült voltam, nem tudtam rendesen figyelni a dolgomra, csinálni a feladataimat.
Éjjel-nappal ezen az evés-test kérdésen kattogtam.
Totál eluralta a tudatomat.
Ez az evészavar egyik jele: ha állandóan azon kattogsz, hogy mikor mit fogsz, vagy nem fogsz enni. Ha állandóan elvered magad, ha eszel egy számodra igazán ízletes ételt. Vagy ha egy picit többet eszel annál, amennyit akartál, amikor összeírtad a napi étrended.
Ez bizony evészavar.
Ideig-óráig lehet ezt csinálni.
De előbb-utóbb – kinek előbb, kinek utóbb – a szervezet jelezni fog, hogy nem oké számára.
Nekem akkor az egész napom egy merő túlélés volt. Csak arra vártam, hogy vége legyen a napnak, hogy el tudjak aludni, és ne legyek éhes.
Csakhogy én felébredtem éjjel, hogy éhes vagyok.
És itt jött is az éjszakai hűtőnyitogatás.
Próbáltam trükközni, hogy iszom egy félig vizes, félig tejes, édesítős kakaót – az édes is, és el is telít -, és aludjak vissza.
Volt, hogy sikerült, volt, hogy nem. De gyakorlatilag
egész nap és éjjel saját magam elől menekültem!
Van, aki űzött vadként edz – pedig hulla fáradt, totál kimerült. Mégis kényszeríti magát, hogy le kell futnia valahány percet vagy kilométert, mert le kell dolgoznia x kalóriát.
Sajnos ez mindig visszaüt.
Irdatlan időt, energiát, figyelmet, pénzt, szenvedést fordítanak nagyon sokan arra, hogy pár kilóval kevesebbet mutasson a mérleg, mint amennyit mutatna, ha hagyná magát, hogy
a maga természetes testében éljen.
Az állandóan kontrollált étkezés – kalóriaszámolás, tápanyagok, tápanyagcsoportok kihagyása – nem természetes.
Ha valaki így eszik, akkor nála
nincs a természetes helyén az evés.
Ha valamit megkíván, de lekontrollálja magát, nem engedi magának, hogy megegye, szintén beleavatkozik a saját természetes evési folyamatába.
Önmagunk igaz természetébe való beavatkozás valódi önmagunk elutasítását jelenti.
Hogy honnan ered ez? Miért utasítjuk el saját magunkat?
Egy korábbi blogcikkemben írtam róla, melyet IDE KATTINTVA EL TUDSZ OLVASNI.
A túlzott evési kényszer problémáját nem az önmagunkon tett erőszakkal lehet helyrehozni.
Ha az ételhez nyúlunk, amikor stresszesek, fáradtak, dühösek, vagy szomorúak vagyunk, akkor az azért történik, mert úgy alakult az életünk, hogy ezt a fajta megküzdési módot tanultuk, így ezt alakítottuk ki magunkban.
Ha a kellemetlen érzések felbukkanásakor azt szoktuk meg már kicsiként, hogy az evés rá a megoldás, könnyen benne ragadhatunk ebben felnőtt korunkra is.
Azonban a nehéz érzelmekkel való megküzdésnek rengeteg módja van – amelyek sokkal egészségesebbek, mint az állandó (túl)evés.
Nehézség sok esetben, ha nem is vagyunk azzal tisztában, hogy valamilyen belső, érzelmi kellemetlenség miatt falatozunk túl sokat – és ezért mindig kívül keresünk. Pedig ez igen gyakran így van, és befelé kell néznünk. Ugyanis az ételnek nagyon magas érzelmi értéke van. És erről nem szoktak szót ejteni a diétakultúra, a fogyókúraipar, és a fitneszipar felkent képviselői.
Akik egyébként igen gyakran valamilyen terméket és/vagy szolgáltatást igyekeznek rád sózni, elhitetve veled, hogy ha AZT fogod szedni – és nem a huszonhat másikat, amiket eddig szedtél, és mindig visszahízás lett a vége -, akkor egy életre megoldódik minden evéssel és testsúllyal kapcsolatos problémád.
Pedig sanszos, hogy nem fog. Lehet, hogy pár hónapra, vagy egy-két évre sikerül lejjebb faragnod a testsúlyodból – igen gyakran nagy kínlódások árán -, de a statisztikák azt mutatják, hogy az ilyen fogyókúrák az esetek több, mint 90%-ában visszahízással végződnek.
Ha szeretnél erről bővebben olvasni, EBBEN A KORÁBBI BLOGBEJEGYZÉSEMBEN RÉSZLETESEN ÍROK RÓLA.
Ha jót szeretnél tenni magaddal, ne kövesd el ugyanazt, amit már számtalanszor elkövettél előtte – valójában saját magad ellen. Úgy, hogy nem is tudtál róla, hogy ártasz magadnak.
Keresd és találd meg az evési kényszered gyökerét. Azokat a – leggyakrabban a – tudattalanba elfojtott, szőnyeg alá söpört, nemszeretem emlékeket, érzéseket, amiket azért száműzött oda a lelked, hogy életed egy bizonyos szakaszában életben tudj maradni, és lehetőleg ép ésszel.
Gyerekként még nem volt választási lehetőséged, de felnőttként már van!
Felnőtt vagy: már megadhatod magadnak, amire szükséged van
Felnőttként már van lehetőségünk bepótolni mindazt, ami gyeremekkorunkban elmaradt.
Jó hír, hogy agyunk és idegrendszerünk képlékenysége (neuroplaszticitás) életünk végéig jól működik, így lehetőségünk van áthuzalozni, azaz a korábbi, minket az életünkben gátló működéseink idegpályái helyett újakat építeni.
Immár olyanokat, amelyekben képesek vagyunk ráhangolódni önmagunkra, gondoskodni saját magunkról, kielégíteni a saját valódi szükségleteinket.
E készség kifejlesztésével megtanulhatunk más érzelemszabályozási, megküzdési, önmegnyugtatási módokat is, így a túlevés kinyugodhat.
Szeretnél megtanulni ráhangolódni önmagadra, új megküzdési módot tanulni az evés helyett?
Ha úgy érzed, elindulnál ezen az úton, de még vannak kérdéseid, vagy már tudod, hogy szívesen belevágnál az önismereti kalandba velem, foglalj időpontot egy 30 perces ingyenes konzultációra, ahol választ kaphatsz a benned felmerülő kérdésekre, és egy kicsit megismerhetjük egymást, és eldönthetjük, szívesen dolgoznánk-e együtt.
Ide kattintva tudsz időpontot foglalni:
Fontos közlemény: Edukációs céllal írom a bejegyzéseket. A blog tartalma nem helyettesíti a személyre szabott tanácsadást, nem terápia. A benne olvasottakat mindenki saját felelősségére alkalmazhatja. Szükség esetén keress fel egy szakembert az érintett területen!
Szerzői jogok: Ez a blogbejegyzés Láng Zsófia Eszter szellemi tulajdona. Sem részben, sem egészben nem sokszorosítható. Felhasználni belőle kizárólag pontos forrásmegjelöléssel és a szerző írásos engedélyével lehetséges!
Felhasznált irodalom, internetes források:
https://www.youtube.com/watch?v=qOca5m8NXRY
https://index.hu/galeria/index/kult/2016/06/01/reneszansz_hangszerek_erotikus_kepeken/
