Már irtó közel a nyár. Valószínűleg már nálad is előkerültek a nyári ruhák. Sőt, lehet, hogy már fel is próbáltad a tavalyi kedvenceidet. Elképzelhető, hogy nem áll minden úgy, ahogy szeretted volna.
Ezért felmerült benned, hogy le kéne fogyj néhány kilót.

Miért ne fogyózz?

Ebben a blogbejegyzésben leírom, miért ne ess neki úgy a fogyókúrának, ahogy talán már számtalanszor megtetted korábban – nehogy ismét felüsse a fejét a jó öreg jojóeffektus, és néhány hónap múlva ugyanott tarts, ahol elkezdted. Csak kettővel szomorúbban és kiábrándultabban. Esetleg még pár plusz kilóval.

Saját tapasztalataimat, ügyfeleim tapasztalatait és szakirodalomban fellelhető kutatási eredményeket is bemutatok azért, hogy ez alkalommal ne kárhoztasd magad éhezésre, végletekig kifacsaró edzésekre – mert nem azon múlik! Sőt!
És bizony nem is azon, hogy mennyire akarod! (Most azt inkább nem írom le, hogy mit szoktak mondani, hol kell akarni…)

Mindenki – laikus & szakember – osztja az észt

A médiából, orvosok részéről és szeretteinktől is gyakran halljuk ezt a mondatot: „Csak jobban kellene akarnod!”, és abba tudnád hagyni a túlevést, és biztosan le tudnál fogyni.
Hát nem. Az emberi szervezet egyáltalán nem úgy működik, hogy nagyobb akarással tutira sikeres lesz a fogyás.
Rendkívül komplex az emberi lény működése, így a túlevésben és a testsúly alakulásában is millió faktor játszik szerepet. Ilyenek például az emberi test evolúciós öröksége, a környezeti hatások, vagy a biológiai faktorok (Marson, Keenan-Miller, Costin, 2020).

Kutatások, bizonyítékok

A túlevésről megszerzett tudásunk jó része állatkísérletekből származik, ugyanis őket nagyon egyszerű szigorú körülmények között tartva megfigyelni. Kísérletek igazolják, hogy ha az állattól megvonják az ételt, még ha csak néhány óra hosszára is, ez minden esetben túlevéshez fog vezetni, amikor az állat újra ételhez jut. Ezt magunkról is tudjuk: ha nagyon megéheztünk, hajlamosak vagyunk többet enni.

Ami ennél még érdekesebb, hogy ugyanezek a kutatások azt mutatják, hogy a múltban valaha diéta alá vont állatok jóval a diétájuk lezárta után is mutatják a túlevés jeleit. Különösen azokra az állatokra igaz ez, akiket erős stresszt okozó környezetbe helyeztek, és megengedték számukra, hogy olyan ételt egyenek, ami egyfajta állatoknak szánt gyorsételnek mondható. Bizonyítva ezzel azt, ami velünk, emberekkel is történik: stresszes életet élünk, ahol rengeteg magas zsír- és cukortartalmú étel vesz minket körül – amihez a diétázás csak még jobban kiéheztet minket.

Laboratóriumi kutatások bizonyítják, hogy azok a felnőttek, akik extrém megszorításokat alkalmazó diétákat csináltak végig, visszatérve a normál környezetükbe, ahol korlátlanul elérhető az élelmiszer, rendszeresen túlették magukat (Franklin és Scheile, 1948).

Ugyanez az evési mintázat mutatkozott laboratóriumi körülményeken kívül, természetes környezetben is. Például hadifoglyoknál, akiket a fogságban folyamatosan éheztettek, hajlamossá váltak a túlevésre, és még hosszú idővel a háború vége után is fennállt ez a problémájuk (Polivy és mtsai. 1994).

Gyerekek és kamaszok esetén is ezt a jelenséget figyelték meg. Követéses vizsgálatban résztvevő gyerekek és fiatalok közül azok, akik fogyókúráztak, a diétát követő 1-5 évben hajlamosabbak voltak a túlevésre, mint az azonos testsúlyú társaik, akik nem fogyókúráztak sosem (Allen és mtsai. 2008; Stice és mtsai. 2008).

Ártó módszerekből végtelen a kínálat – és rád akarják sózni!

Ehhez képest a fogyókúrás módszereknek és csodadiétáknak se szeri, se száma. Az emberi faj vegyes táplálkozású, mégis – a testsúlycsökkentés reményében – egyre több olyan étrendet találnak ki, amelyek valamely tápanyagot, ételcsoportot teljesen kizárnak.
Érdekes kép tárul elénk, ha belegondolunk, hogy a vegán – tisztán növényi alapanyagokból álló – diéta nagyrészt az ellentéte a paleo és a keto – húsban és állati zsírban gazdag – diétáknak.

Dr. Bedros Róbert főorvos, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság alapító elnöke hangsúlyozza, hogy az elhízás egy krónikus betegség, ezért élethosszig tartó folyamatos kezelést igényel, és a gyors fogyást ígérő csodadiéták nem ritkán végződnek súlyos egészségkárosodással, és szélsőséges esetben akár halállal.
(Azt azért zárójelben megjegyezném, hogy magukon az obezitológiai osztályokon a kórházakban is gyors fogyást előidéző, rendkívül alacsony napi kalóriabevitelt tartatnak be a betegekkel. Akik a kórházi kezelés után igen gyakran térnek vissza az eredeti életmódjukhoz, és így vissza is híznak. Erről részletesebben kicsit lejjebb írok még.)

A közösségi oldalak közösségi hülyítése

A témában való érintettségem miatt jó pár Facebook-csoportban tag vagyok, ezekben több embertől hallottam már, hogy komolyabb epe-problémákat okozott számukra a zsírdús étkezés, mely az egyik táplálékkiegészítőt forgalmazó cég kúrája alatt a diétában szereplő előírás. Úgy kikerekedtek a szemeim, amikor először megláttam, és rögtön gondoltam, hogy nem lehet túl egészséges. Mégis: rengetegen elhiszik és kísérleteznek vele. Hogy hány embernek sikerül vele lefogyni, és mennyinek nem, és az alkalmazói között hány embernek okoz a folyamatos zsírfogyasztás valamilyen egészségügyi problémát, az soha nem fog kiderülni. Ilyen statisztikák nem tudnak készülni, és nyilvánvalóan minden cég igyekszik saját magát a legjobb színben feltüntetni, úgyhogy nem reklámozná magáról – és valószínűleg nem is hagyná, hogy mások terjesszék róla -, hogy milyen károkat okozhat az egészségnek az a rettenetes mennyiségű állati zsír, amit megetetnek a diétájuk során.

Így rombol az egészségügyi ellátórendszer

Azonban sajnos az egészségügyi ellátórendszerben sok esetben nem kezelik megfelelően a túlevéssel, túlsúllyal, elhízással küzdő betegeket (sem). Általános az egészségügyi intézményekben, hogy az orvosnak alig van ideje a beteggel foglalkozni.
A túlevéssel, túlsúllyal és elhízással küzdő betegekre sincsen elegendő idő az egészségügy berkein belül. Nekik sincs alkalmuk feltárni a problémájuk gyökerét, hanem csak a tünetekre koncentrálva kapják az orvosi instrukciókat, sokszor mindenféle empátia nélkül.
Orvosok és dietetikusok általában mintaétrendeket, napi maximált kalóriabevitelt és tiltólistás ételeket írnak össze a betegeknek – ezt igen kevesen tudják tartani.
Dr. Bedros Róbert obezitológus főorvos a betegei számára napi kalórialimitet ír elő. Ez a kalóriamegvonásos diéta kiéhezteti a szervezetet, és túlevéshez vezet.

Egy kedves hölgyismerősömmel esett meg, hogy úgy leszidta a dietetikus, mint a pengős malacot. Konkrétan közölte vele, hogy „Magának gyereke sincs! Igazán lenne ideje odafigyelni az étkezésre és mozogni!” Szegény sírva mesélte nekem ezt a sztorit.

Számomra rejtély, hogy a sorozatos sikertelenségek ellenére miért ezt a protokollt végzik a súlyproblémával élő emberekkel foglalkozó szakrendelésen – hiszen nem azzal van a gond, hogy ne tudnák az emberek a kalóriadeficit matekját kiszámolni.

Miért ne számolj kalóriát

Az egyik kalóriaszámlálós applikációhoz tartozó Facebook csoportban is folyamatosan panaszkodnak az emberek, hogy nem bírják tartani azt az alacsony kcal mennyiséget, amit kiszámolt nekik az app. Rengetegen posztolnak úgy, hogy „újrakezdők”. Én is tagja vagyok ennek a csoportnak, és én is lefogytam kalóriaszámolással – na de milyen áron?! Nem árulok el nagy titkot, hogy falás lett a vége – de ezt a történetet egy másik blogbejegyzésben fogom részletesen kifejteni.

Mindenesetre ha működne a kalóriaszámlálás, és működnének a mindenféle fogyibogyók, porok, kapszulák, menüsorok és fogyókúrás programok, akkor talán nem lenne világszerte az a trend, hogy egyre több ember van elhízva, egyre nagyobb mértékben, és egyre fiatalabb (gyerek)korban megjelenik a hízás.
Hiába önti ránk a diétakultúra a fogyasztói társadalom működésével (vissza)élő cégek „jóvoltából” a termékeit és szolgáltatásait, szemmel láthatóan épp az ellenkező irányba robogunk globális szinten.

A lelki, érzelmi, mentális működésünk uralja a testsúlyunkat is

Úgy vélem, amíg a fogyni vágyók nem vonnak be a folyamatba valamilyen lelki segítőt, aki tényleg ért ehhez a konkrét témához, nagy valószínűséggel kudarcra vannak ítélve.

Forgács Attila, gasztropszichológiával foglalkozó klinikai szakpszichológus, Az evés lélektana című könyvében így fogalmaz:
„A táplálékfelvétel a fiziológiai vezérlésen túl jelentős érzelmi szabályozás alatt is áll. Az ételnek tápértékén túl érzelmi értéke is van. Ezt a tényt gyakran elfelejtik a táplálkozástudomány szakértői, amikor igyekeznek észszerű érvekre – adatokra és nyomelemekre – hivatkozva egészségesebb táplálkozási szokásokra bírni az embereket. A próbálkozások lehetnek szakmailag indokoltak és észszerűek, mégis a siker túl sokszor már eleve reménytelen. A helyes táplálkozással foglalkozó racionális tudomány, a dietetika sikertelenségei abból fakadnak, hogy az evési szokásokat inkább irracionális – archaikus – érzelmi tényezők szabályozzák.” (Forgács, 2018. 44. old.)

Evési szokásaink alakulása

Az evési mintáink születésünktől kezdve alakulnak. Szervesen formálják őket a környezetünk legfontosabb szereplői, hogy milyen jelentőséggel fog bírni számunkra az étel és annak elfogyasztása (Lukács, 2022.). Hogy igény szerint táplál-e bennünket anyánk, vagy sem? Előfordul, hogy a csecsemőt az anya minden sírására megeteti, függetlenül attól, hogy mire lenne szüksége. Ha az anya nem érzi, mire van a gyermekének szüksége, mert nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy ráhangolódjon a babájára, és például ölelés helyett is enni ad neki, könnyen kialakulhat a gyermekben – és behuzalozódva az idegrendszerébe, így marad meg felnőttkorára is – hogy bármi problémát érzékel, azonnal eszik. Ahogy anyukája anno megetette őt, úgy eteti meg később saját magát.
Ugyanígy, ha nagymamánk elsődleges szeretetnyelve az etetés volt, és ő egy nagyon fontos érzelmi kapcsolódás volt számunkra, lehetséges, hogy ha már ő nincs jelen, saját magunk megetetésével – természetesen tudattalanul – igyekszünk pótolni azt a szeretet- és biztonságélményt.
Elképzelhető az is, hogy gyerekkorunkban – otthon, vagy a nevelési-oktatási intézményben a menzán – nem lehetett a tányéron hagyni egy morzsát sem, és ez alakította ki bennünk azt, hogy esetleg nagy adagokat szedünk és akkor is maradéktalanul elfogyasztjuk, ha már rég jóllaktunk.

A gyógyulás valódi útja

Nagyon sok érzelmi tényező játszhat szerepet a hibás és káros evési szokásainkban.
Ha ezeket megfelelő módon felderítjük, és a rég eltemetett érzéseket átéljük, feloldódhatnak bennünk ezek a hibás mintázatok, így kinyugodhat a túlevés.

Ha végre tényleg felszabadulnál a túlevés és annak kellemetlen hatásai alól, és szeretnél ebben segítséget kapni, kattints ide: