You are currently viewing Nyaralás túlevésből gyógyulva

Nyaralás túlevésből gyógyulva

Vera útja az önéheztetős diéta utáni túlevésből a SzabadEvés felé

“Még a turistáskodásos FOMO ellenére is tudtam csak annyit enni, amennyi jólesett!”

Nyaralási beszámoló felépülésben az evési- és testkép-problémákból

„Folyamatosan éhes voltam, és olyan gyenge, hogy egyáltalán nem tudtam tornázni.”

– panaszolta Vera az első, ismerkedős beszélgetésünk alkalmával, úgy 10 hónappal ezelőtt. 

Mint kiderült, egy keto-szerű (szinte nulla szénhidrátot tartalmazó) diétás programot csinált végig, ami első látásra jó ötletnek tűnt számára, annyira le akart fogyni.  

Mint minden éhezéssel járó diéta után rendszerint történni szokott, a fogyókúrás program végeztével mindent is megevett, amit addig megtiltott magának a szigorú étrend szerint. 

Természetesen – ahogy az az esetek 95%-ában történni szokott a megszorításokon alapuló fogyókúrák után – elkezdett visszahízni. Nagyon elkeseredett ettől, és kereste a valódi megoldást. 

Úgy talált rám, hogy egy barátnője hallott engem a Manna Fm-en beszélgetni Péter Petrával – ha szeretnéd meghallgatni, IDE KATTINTVA tudod – és mesélte Verának, hogy “nem is volt olyan hülyeség”, amiket mondtam, úgyhogy úgy volt vele, tesz egy próbát. 

Azóta is fantasztikusan halad!

Persze nem könnyű az út, bőven megél hullámzásokat a folyamat során, ugyanakkor komoly mérföldköveket sikerült már elérnie. 

Ebben a bejegyzésben a nyaralásáról szóló beszámolóját olvashatod. 

Gyerekkori negatív szülői megjegyzések és ételmegvonás hatásai

Vera már gyerekkorában találkozott az “ételrendőrséggel” – akárcsak a legtöbb kliensem, akikkel együtt dolgozom. 

Édesanyja ugyanis roppant szigorú volt: nem adott neki szénhidrátot este hat után. Továbbá rengetegszer tett megjegyzést a testére – és ez ma is, így felnőttként, a harmincas évei közepén járva sincs másként! 

Sajnos ez is sokunknál előfordul: akik olyan családból jövünk, hogy már gyerekként is kritikákat kaptunk a testünkre, szüleinktől felnőttként is kapjuk az ívet. 

Ezért is rágja magát olyan mélyre bennünk az a sok önbántalmazó hang, amivel szapuljuk a testünket és korlátozzuk önmagunkat az evéssel kapcsolatosan.

A szülői üzenetek/hatások témájába most nem megyek bele részletesebben, mert már korábbi blogbejegyésben írtam róla, ha szeretnéd, IDE KATTINTVA tudod elolvasni. 

A lényeg, hogy Vera is – ahogy legtöbbünk, akik evési problémákkal küzdünk – intenzíven magáévá tette ezeket az üzeneteket. 

Az élete során voltak könnyebb és nehezebb időszakai az evéssel és a testével kapcsolatban, de szinte mindig átitatta a mindennapjait a táplálkozás körüli mizéria.

Na de következzen most a nyaralási beszámolója!

Értem, hogy maradékot hagyni pazarlás, de én most már magamat választom!”

“Nagyon harmonikus volt az egész nyaralás. Az eddigi valaha legjobban sikerült nyaralásunk volt. 

Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz. 

Nem voltak elvárásaim és nem is feszültem rá – talán ezért is alakult ilyen jól. 

A férjemet is sikerült egy kicsit edukálni a témában, pedig ő nem igazán volt nyitott eddig. 

Akadt némi feszkó köztünk, mert én nem voltam hajlandó többet enni, mint amennyi jólesett. 

A férjem ideges volt, mert ő többet evett, és emiatt nem éhezett meg rendesen, mire a következő étkezés ideje elérkezett. 

Volt, hogy becsomagoltattuk és elvittük a maradékot, és volt, hogy nem. 

evészavar felépülés nyári családi evés

Mondtam a férjemnek, amit múltkor kiraktál az Instagramon videóban, hogy az emésztés a szájban indul – az amiláz enzim kezdi el bontani az ételt. És hogy legalább 20 perc, mire az infó eljut az agyba, hogy eleget ettünk, így meg tud érkezni a jóllakottság érzés. 

Ez megragadt benne, és egyszer csak mondta, hogy “Akkor most lehet, hogy ki kéne próbálni ezt a lassabb evést.” – mert általában elég gyorsan eszik. Nagyon örültem neki, hogy elkezdett érdeklődni ő is a téma iránt. 

Én a nyaralás alatt végig következetesen kiálltam amellett, hogy annyit eszem, amennyi jólesik. 

Értem, hogy maradékot hagyni pazarlás, de én most már magamat választom. 

Végig nagyon jól ettem, csak 1 gombóc fagyinál éreztem azt, hogy felesleges volt – de csak azért, mert nem ízlett annyira.

Eddigi nyaralásokon mindig túlfeszültünk a FOMO miatt – az összes helyi specialitást ki akartuk próbálni. 

Most ez nem volt. Sokkal spontánabbul tudtuk kezelni a kaját. 

Volt, amikor szép gyümölcsöt vettünk az út mellett. Nem feszültünk azon, hogy 1 óra múlva jön a vacsora és éhesnek kell lenni. 

Remélem, most hazatérve nem darálnak be a mindennapok. Olyan jó érzés volt, szeretném jól megjegyezni. 

Ja, és semmi nassolás nem volt.”

“Nem annyira érdekelt a testem. Tök jó volt strandolni.”

„Tartottam attól, hogy hogy fogom magam érezni fürdőruhában. Hogy mit fognak szólni ott az emberek. De rájöttem, hogy teljesen idegen emberek, és tök mindegy mit gondoltak, úgyhogy úgy döntöttem, hogy lesz@rom. 

Csodálatos volt a természet, tök jó hideg volt a víz. Annyira kellemes, annyira jó volt az egész, együtt a családdal!”

evészavar falászavar gyógyulás után tenger

Mindezt hogyan sikerült elérnie?

  • Részletesen dolgoz(t)unk a gyerekkorában tapasztalt, családi étkezési szokások és szülői üzenetek negatív hatásai alól való kikeveredésével.

  • Sokat foglalkoz(t)unk az édesanyjával való kapcsolat feltárásával, gyógyításával.

  • Énhatárai felépítésével, a családi összegabalyodottságból való kijutásával.

  • Dolgozunk a diétás gondolkodás (pl. kalóriaszámolás és testsúlymérés) alól való felszabadulásával.

  • A saját érzései, testérzetei, valódi szükségletei felismerésének fejlesztésével.

  • Az önmaga (főként a teste) iránti szigor helyett az önegyüttérzés és az önszeretet kiművelésével.

Ha úgy érzed, itt az idő, szeretnél végre te is felépülni az evési problémáidból, a gombra kattintva foglalj időpontot egy 30 perces, ingyenes konzultációra, ahol el tudod mondani, pontosan miben vagy, és át tudjuk beszélni, hogyan tudok neked legjobban segíteni. 

Fontos közlemény: Edukációs céllal írom a bejegyzéseket. A blog tartalma nem helyettesíti a személyre szabott tanácsadást, nem terápia. A benne olvasottakat mindenki saját felelősségére alkalmazhatja. Szükség esetén keress fel egy szakembert az érintett területen!

Szerzői jogok: Ez a blogbejegyzés Láng Zsófia Eszter szellemi tulajdona. Sem részben, sem egészben nem sokszorosítható. Felhasználni belőle kizárólag pontos forrásmegjelöléssel és a szerző írásos engedélyével lehetséges!  

Láng Zsófia

Láng Zsófia mentálhigiénés szakember, rendszerszemléletű lifecoach vagyok. A Testben-Lélekben Otthon brand alapítója, és a SzabadEvés Coaching módszer megalkotója. Túlevés, érzelmi evés problémájából segítek felépülni. Saját húsz éves kálváriám során kísérleteztem ki a jól működő praktikáimat, melyeket széleskörű, holisztikus szemléletben végzett tanulmányaim segítségével professzionális formába öntöttem. Ennek esszenciáját adom át a hozzám fordulóknak elméletben és gyakorlatban egyaránt.